Megállapodás, amely létrejött elektronikus úton és alulírott napon egyrészről a Rodeo Sport Egyesület (9019 Győr,Gerle utca 01669/20 hrsz), a továbbiakban Kereskedő, másrészről a regisztráció során megadott adatokkal azonosított természetes személy, a továbbiakban Vásárló,a továbbiakban együtt mint Szerződő Felek között az alábbi feltételekkel.

  1. Kereskedő kijelenti, hogy az Internetközcélú hálózatán elektronikus áruházat és szolgáltatást üzemeltet, amely az Internet felhasználók részére mindenfajta, a Kereskedő értékesítésében megtalálható Rendezvények belépőjegyeinek, továbbiakban Belépőjegyek megvásárlását biztosítja (továbbiakban a Szolgáltatás).
  2. Vásárló kijelenti, hogy a Belépőjegyek megvásárlása céljából igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.
  3. A fentiekre tekintettel Szerződő Felek rögzítik, hogy Vásárló Kereskedőnél a felhasználóként való regisztrációt elvégezte, és az “Egyetértek a vásárlási feltételekkel” gombra történő kattintással a jelen megállapodás közöttük létrejön.
  4. Vásárló kijelenti, hogy a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit megismerte és magára nézve kötelezőnek elfogadta, továbbá a Szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges adatai kezeléséhez az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott körben hozzájárult.
  5. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló ezt kifejezetten tudomásul veszi, hogy Kereskedő a Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit jogosult egyoldalúan módosítani.
  6. Kereskedő tájékoztatja Vásárlót és Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak a Vásárló számára mindenkor elérhető legkedvezőbb díjat tartalmazzák. A Vásárló által ténylegesen fizetendő díjak a vásárlás, kézbesítés és fizetési mód függvényében változhatnak.
  7. A Vásárló kijelenti a Kereskedő adatkezelési tájékoztatóját megismerte és elfogadja. Az adatkezelési tájékoztató elérhető a https://gyorilovasszinhaz.hu/adatkezelesi-nyilatkozat/ helyen.

Rodeo Sport Egyesület.

kereskedő

Általános Szerződési Feltételek

 

Utolsó módosítás kelte: 2020. julius 20.

Hatályba lépés időpontja: 2020. julius 20.

Tóth Szilárd egyesületi elnök

I. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BELÉPŐJEGYEK VÁSÁRLÁSÁRA VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) határozzák meg a Rodeo Sport Egyesület  általa természetes személyfelhasználók részére nyújtott, Belépőjegyek megvásárlására vonatkozó szolgáltatás igénybevételének feltételeit, valamint a Kereskedő és a Vásárló között keletkező jogokat és kötelezettségeket.

A Szolgáltatásra történő regisztrációval az itt írt feltételeket a Vásárló magára nézve kötelezőnek ismeri el. Jelen ÁSZF a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés elválaszthatatlan részét képezi. Jelen ÁSZF rendelkezései minden esetben irányadók a Kereskedő és a Vásárlóközötti jogviszonyra, kivéve,ha a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés kifejezetten eltérő rendelkezéseket tartalmaz.

II. A KERESKEDŐ ADATAI

A Szolgáltatás tulajdonosa és üzemeltetője:
 Rodeo Sport Egyesület
Képviseli:
Tóth Szilárd egyesületi elnök
Kereskedő székhelye:9019 Győr,Gerle utca 01669/20 hrsz
Kereskedő nyilvántartási száma:61959
Kereskedő adószáma:18984695-1-08
Kereskedő e-mail címe:info@rodeoranch.hu
Kereskedő elsődleges internetes honlapjának címe:gyorilovasszinhaz.hu
Telefonos ügyfélszolgálat:+36 (70) 776 6076

 

III. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

Rodeo Sport Egyesület
A Szolgáltatást üzemeltető jogi személy
RendezvényEgy-egy Rendezvény fogalma általában, de nem kizárólag mindenfajta zenei koncerteket, tánc- illetve színházi előadásokat, sportrendezvényeket, fesztiválokat, kiállításokat, vásárokat és minden, a fentiekhez köthető egyéb közönség előtt előadott előadást foglal magában.
BelépőjegyA Rendezvény szervezője és a Vásárló között létrejövő papír- vagy elektonikus formátumú, a Rendezvény látogatására megköttetett szerződés, amelyben Rendezvényszervező kötelezettséget vállal a megnevezett Rendezvény lebonyolítására, Vásárló pedig igazolja a Rendezvényen való részvételi díj megfizetését.
RendezvényszervezőA Kereskedővel Belépőjegy értékesítésére vonatkozó tárgyú szerződést kötött jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, amely a Rendezvény, mint a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatás kizárólagos felelőse, és a Belépőjegyek értékesítéséből származó bevétel teljes jogosultja. A Rendezvényszervező neve és adószáma minden esetben megtalálható a szervezésében megvalósuló Rendezvényre kiállított Belépőjegy előoldalán.
Szolgáltatás vagy ÁruházOlyan szolgáltatás, amelyben a Kereskedő az általa működtetett Internetes áruházban a Vásárló részére hozzáférhetővé teszi a Rendezvényszervezők által közvetlenül, vagy közvetítőkön keresztül rendelkezésére   bocsátott   Belépőjegyeket,   és   lehetővé   teszi azok Vásárló általi megvásárlását, meghatározott ellenérték fizetése ellenében. Kereskedő Szolgáltatása kifejezetten a Belépőjegy értékesítésére korlátozódik, a belépőjeggyel igénybe venni kívánt későbbi szolgáltatás (Rendezvény) ettől teljesen elkülönül és határozottan nem tartozik Kereskedő szolgáltatásainak körébe.
Regisztrált szolgáltatásOlyan szolgáltatás, amelynek igénybevétele a Vásárló előzetes regisztrációjához kötött.
VásárlóTermészetes személy, aki valamely Belépőjegyet a Szolgáltatáson keresztül vásárol meg, vagy kíván megvásárolni.
Vásárlási TranzakcióA Vásárló által, a vásárló akaratának megfelelően a Szolgáltatás keretében, a kereskedő weboldalán indított, meghatározott Belépőjegyek megvásárlására irányuló folyamat, amely során egyértelműen rögzítésre kerül a megvásárolandó Belépőjegyek pontos mibenléte (Rendezvény, árkategória, jegyár, kedvezmény), a választott fizetési és jegyátvételi mód, illetve a Vásárlóra vonatkozó adatok.
Tranzakciós díjA Kereskedő webáruházában meghatározott rendezvényekre vonatkozóan sikeresen lebonyolított vásárlási tranzakciók után felszámolt kényelmi díj, amelyet a Kereskedő jegyvásárlási tranzakciónként, a Jegyek Végfelhasználói árán felül számít fel a Vásárlóval szemben. A tranzakciós díj Belépőjegyen fel nem tüntetett összegéről a Kereskedő külön pénzügyi bizonylatot állít ki.
Jegykiállítási díjA Kereskedő által a Vásárlóval szemben a Végfelhasználói Jegyárban benne foglalt, de a jegyen külön tételként feltüntetett díj, amely a jegy fizikai előállításának díját tartalmazza – meghatározott rendezvények esetében.
Szolgáltatás igénybevételéről szóló  szerződésA Regisztrált Szolgáltatásra történő regisztrációt követően a Kereskedő és a Vásárló között elektronikus úton létrejött, írásba foglaltnak minősülő, iktatásra kerülő, és a Vásárló által a későbbiek folyamán is hozzáférhető szerződés, amelyben a Vásárló kijelenti, hogy a Belépőjegyek megvásárlása céljából igénybe kívánja venni a Szolgáltatást.
FelhasználónévA Regisztrált Szolgáltatást igénybe vevő Vásárlóhoz rendelt, a Vásárló által választott egyedi karakterlánc, amellyel a Vásárló azonosítása a Kereskedő által elvégezhető, és amely alkalmas a Vásárló megkülönböztetésére a Szolgáltatás többi felhasználójától.
Harmadik személyekA Kereskedőn, a Vásárlón és a Rendezvényszervezőn kívül magán- és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok.
Ptk.A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény
JogtulajdonosA Rendezvény, vagy a Rendezvényhez köthető bármely nemű képi, hangzó, vagy írott szellemi termék, anyag szerzői illetve előadói jogokat tulajdonló jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelekző társaság.
FoglalásA rendezvényre vonatkozó jegy vagy hely felhasználó általi rögzítése, oly módon, hogy a foglaláskor a vételár nem kerül megfizetésre.
Belépőjegy Birtokos, vagy  BirtokosTermészetes személy, amely a Rendezvényen való részvételre feljogosító Belépőjegyet birtokolja.
LátogatóTermészetes személy, amely a Rendezvényen Belépőjeggyel vesz részt.
Elektronikus számlaAz elektronikus számla egy olyan számla, ami elektronikus jelek formájában tartalmazza a számla adatokat. Az elektronikus számla csak elektronikus formában állítható ki, továbbítható és tárolható, annak papír alapú módozata eredeti hiteles dokumentumként nem használható.
Érvénytelen fizetési eszközBármely olyan fizetési eszköz (készpénz, vagy készpénz helyettesítő megoldás – akár bankkártya is) amely használatának következtében a Kereskedő a Belépőjegyek és/vagy az általa nyújtott szolgáltatás ellenértékéhez nem férhet hozzá, és/vagy az elszámoló által visszavonásra kerül, és/vagy tovább-fizetéshez nem használhatja fel. Ide tartozik különösen, de nem kizárólag a jogosulatlanul használt bankkártya, nem eredeti készpénz, vagy duplikált utalvány, vagy olyan kupon, melynek az ellenértéke a kupon kibocsájtója felé nem került megfizetésre vagy utóbb visszavonásra került.)

IV. REGISZTRÁCIÓ A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE

    1. A Vásárló a Regisztrált Szolgáltatást önkéntes regisztrációjával és a Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés elektronikus úton való megkötésével veheti igénybe. Vásárlólehet minden teljesen vagy korlátozottan cselekvőképes, forint alapú fizetésre alkalmas fizetési eszközzel rendelkező természetes személy.
    2. A Kereskedő a Vásárlóhoz elektronikus úton negyvennyolc (48) órán belül továbbítja visszaigazolását arról, hogy a regisztrációja sikeres volt, továbbá, hogy a Regisztrált Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés feldolgozása megtörtént. A regisztrációról szóló visszaigazolás tartalmazza a Vásárló elfogadott felhasználónevét és a regisztráció elfogadásának tényét.
    3. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy a regisztrációt indokolt esetben visszautasítsa, vagy bármikor, átmenetileg vagy véglegesen visszavonja, így különösen
      1. valótlan, vagy hiányos adatok megadása; illetve
      2. a Kereskedő, a Rendezvényszervező vagy más felhasználók személyes adataival, a Szolgáltatás rendszerével, vagy a Belépőjegyekkel történő bármilyen visszaélés esetén. A visszautasítás, illetve a visszavonás okáról a Kereskedő a Vásárlót e-mail üzenetbentájékoztatja.
    4. A regisztráció során kötelező adatok bevitelére van szükség. A Kereskedő a Vásárló regisztrációját csak akkor fogadja el, ha a Vásárló valamennyi, kötelezően kitöltendő adatot rögzítette.
    5. Kereskedő kifejezetten ajánlja, hogy a Vásárló rendszeresen módosítsa a jelszavát, és azt senkinek ne adja át, mások által hozzáférhető helyen ne tárolja. A jelszóváltoztatásról a Kereskedő rendszere automatikus visszaigazolást küld e-mailben. Amennyiben a Vásárló jelszavát elfelejti vagy elveszíti, új jelszavát a Kereskedő a regisztrációkor megadott e-mail címre történő megküldéssel bocsájtja rendelkezésre.
    6. A Vásárló a regisztráció során megadott személyes adatait módosíthatja. A Vásárló köteles azonban az adataiban bekövetkezett változásokról a Kereskedőt a változás bekövetkeztéről számított legfeljebb nyolc (8) napon belül tájékoztatni.

V. A SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA

    1. A Kereskedő kötelezettsége a fentiekben meghatározott jegyértékesítési Szolgáltatás nyújtása Vásárló részére a jelen ÁSZF rendelkezései szerint.
    2. Jelen ÁSZF alapján a Kereskedő Internetes áruházában vagy áruházaiban biztosítja a Belépőjegyek megvásárlását, illetve a Belépőjegyek ellenértékének kifizetésének lehetővé tételét.
    3. A Vásárló a Regisztrált Szolgáltatást regisztrációt követően az Áruházba felhasználóneve és jelszava megadásával történő bejelentkezésével tudja igénybe venni. A Vásárló az Áruházban kiválasztott mennyiségű Belépőjegyet megvásárlás céljára, a kívánt darabszám megadása után a kosarat ábrázoló gomb megnyomásával a kosarába helyezheti. Adott Belépőjegy kosárba helyezése nem kötelezi a Vásárlót annak megvásárlására. Amennyiben a Vásárló mégsem kívánja megvásárolni a kiválasztott Belépőjegyet, akkor azt a kosarából bármikor kiveheti, vagy akár az egész kosár tartalmát is törölheti. Amennyiben az adott rendezvénynél az elérhető, a Vásárlónak lehetősége van a megvásárlásra szánt helyet pontosan megjelölnie, ebben az esetben az ülésrend a vásárlási felületen aktív.
    4. A Belépőjegyek megvásárlására a Regisztrált Szolgáltatás keretében azok kosárba helyezésével, majd a FIZETÉS gombra történő kattintással nyílik lehetőség. A különböző szállítási és fizetési módok egymás függvényében, illetve Rendezvényenként változik.A Vásárló számára mindig csak azok a szállítási és fizetési módok érhetők el, amelyek kombinációja az adott Rendezvény esetén a Rendezvény szervezője vagy Kereskedő által engedélyezett (mely történhet akár időszakosan, vagy valamely akcióhoz kapcsolódóan is). A kiválasztott kézbesítési módnak megfelelően további Vásárlói adatok megadása lehet szükséges.
    5. A kiválasztott szállítási és fizetési módok addíciós költségekkel járhatnak. Vásárló tudomásul veszi, hogy ezeket a költségeket, együtt a rendelésben szereplő valamennyi Belépőjegy vételárával együtt ki kell egyenlítenie, mielőtt a Belépőjegyek bármelyikét átvehetné.
    6. A Kereskedő tájékoztatja a Vásárlót és a Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás honlapján az egyes Belépőjegyek mellett feltüntetett árak csak és kizárólag a Belépőjegy Rendezvényszervező által meghatározott vételárát tükrözik. A Vásárló által ténylegesen fizetendő díjak a szállítási és fizetési mód függvényében változhatnak.
    7. Kereskedő tájékoztatja a Vásárlót és Vásárló tudomásul veszi, hogy bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos csoportok számára használhatók fel (továbbiakban Speciális Belépőjegyek). Kereskedő a vásárlás folyamán nem vizsgálja azt a tényt, hogy a Vásárló önmaga jogosult-e a Speciális Belépőjegy megvásárlására. Vásárló tudomásul veszi, és egyetért azzal, hogy Kereskedőt nem terheli semminemű felelősség amiatt, ha a Vásárló olyan Speciális Belépőjeggyel kísérli meg a Rendezvényre történő belépést, amelyhez nem rendelkezik a megfelelő jogosítványokkal, ezért a Rendezvényszervező tőle a belépést megtagadja, vagy ebből az összeférhetetlenségből bármilyen hátránya származik.
    8. E-TICKET/Print at home jegy vásárlás esetén – amennyiben ez a szállítási mód elérhető -, a vételár csak és kizárólag bankkártyás fizetési módon egyenlíthető ki. A fizetés sikerességének Bank általi visszaigazolása után Kereskedő a Vásárló regisztrációkor vagy a vásárlás folyamán megadott e-mail címére küldi ki a Belépőjegyet(ket) PDF formátumban. Az E-TICKET/Print at home belépőjegyet a Vásárló köteles kinyomtatva a Rendezvényre magával hozni. Vásárló tudomásul veszi, és kifejezetten egyetért azzal, hogy az E-TICKET/Print at home jegyen található vonalkódot a Rendezvény szervezője a Rendezvény helyszínén elektronikusan ellenőrzi és azonnal érvényteleníti. A belépés feltétele az E- TICKET érvényes ellenőrzése. Minden további belépési kísérlet érvénytelen és ezért eredménytelen lesz, felmutatójától a belépés megtagadható függetlenül attól, hogy az érvénytelen jegyet felmutató személye megegyezik-e az eredetileg az E-TICKET belépőjegyet vásárlóval. Az ilyen okból történő kizárás miatt Kereskedő kártérítésre nem kötelezhető.
    9. A Vásárlási Tranzakció utolsó lépcsőjeként Kereskedő e-mailben értesíti a Vásárlót a Vásárlási Tranzakció befogadásának sikerességéről. A Vásárlási Tranzakció akkor tekinthető véglegesítettnek, amikor Vásárló számára ez a visszaigazoló e-mail hozzáférhetővé válik.
    10. Vásárló kijelenti, hogy tudatában van annak, hogy a megvásárolt Belépőjegy, legyen az hagyományos vagy E-TICKET/Print at home belépőjegy digitális és analóg biztonsági megoldásokat tartalmaznak, amelyek technológiája védi a Belépőjegyet a hamisítás ellen. Vásárló a Belépőjegy megvásárlásával kötelezi magát arra, hogy a Belépőjegyet kizárólag a Rendezvényre történő belépésre használja, annak biztonsági megoldásait lemásolni, leutánozni, reprodukálni nem próbálja, és tudomásul veszi, hogy a Belépőjegyek annak rendeltetésétől eltérő módon való felhasználása, másolása, utánzása, reprodukálása polgári jogi vagy büntetőjogi felelősséget vonhat maga után. A Kereskedő, vagy az adott Rendezvényszervező, illetve az adott Rendezvényszervező megbízásából a Rendezvény helyszínén tevékenykedő közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat ellenőrizheti, hogy a Vásárló eredeti Belépőjeggyel rendelkezik-e. Amennyiben Kereskedő, a Rendezvényszervező, vagy a Rendezvényszervező megbízásából a Rendezvény helyszínén közreműködő személyzet, biztonsági szolgálat azt észleli, hogy a Belépőjegyen a biztonsági jelek sérültek, hiányosak, azokon szándékos rongálás jeleit vélik felfedezni, vagy azokat reprodukáltnak, másoltnak ítélik meg, a Belépőjegy felmutatójától a Rendezvényre történő belépést megtagadhatják, illetve a Rendezvény területének elhagyására szólíthatják fel. Az ilyen indoklással történt kitiltás miatt Vásárló semmilyen kártérítési igénnyel nem léphet fel Kereskedővel szemben.
    11. A Vásárló tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy bármely belépőjegy érvényességének feltétele annak vételárának megfizetése. Ennek megfelelően amennyiben a Belépőjegyet Érvénytelen fizetési eszközzel vásárolták és utóbb a bank, vagy bármely elszámoló tájékoztatása alapján a Kereskedő a jegy vételárához nem férhet hozzá, vagy az bank/elszámoló visszaélés szempontjából gyanúsnak nyilvánítja és/vagy a Kereskedőtől azt visszavonja Kereskedő az érintett jegyeket érvényteleníti és amennyiben a Rendezvény megkezdése előtt erre lehetőség van az értékesítési csatornáin újra elérhetővé teszi, továbbá az ügy kivizsgálása érdekében rendőrségi eljárást indít. Ilyen esetekben a Vásárló vagy a jegyeket felhasználni szándékozó kártérítéssel vagy bármely más anyagi vagy nem anyagi igénnyel Kereskedővel szemben nem léphet fel, függetlenül attól, hogy a Bélőjegy(ek)hez közvetlenül a Kereskedőtől jutott hozzá, vagy valamely nem hivatalos forrásból (pl. magánszemély, vagy más nem hivatalos beszerzési forrás) még akkor sem, ha ő maga a Belépőjegyért érvényes módon (akár készpénzzel) fizetett, mivel ettől függetlenül a jegy eredeti vásárlója által használt fizetési megoldás meghiúsulhatott. Ennek megfelelően amennyiben a Vásárló az általa érvénytelen fizetési eszközzel vásárolt jegyet fel kívánja használni, vagy továbbértékesíti úgy Btk.-ba ütköző cselekményt követ el.
    12. A Regisztrált Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy a Vásárló rendelkezzen internet hozzáféréssel és működő e-mail postafiókkal.
    13. Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy bármikor megváltoztassa a Belépőjegyek vételárát a Rendezvényszervező utasításai alapján, illetve a járulékos költségek (kiszállítási díj, fizetési díj) mértékét.
    14. A Vásárló, illetve felhasználó nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni a Szolgáltatás honlapjának a biztonságát, ideértve különösen az alábbi eseteket:
      1. hozzáférés a nem a Vásárló számára szánt adatokhoz vagy bejelentkezés olyan felhasználónévvel, amelyre a Vásárló nem jogosult;
      2. megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit;
      3. kísérlet bármely felhasználó, host vagy hálózat számára nyújtott szolgáltatásokba való beavatkozásba, illetve azok megzavarásába, a teljesség igénye nélkül ideértve a következőket: virus elhelyezése a honlapon, a honlap túlterelése (overloading), elárasztása (flooding), spammelése, levelekkel való bombázása vagy összeomlasztása (crashing);
      4. nem kívánt e-mailek (spam) küldése, ideértve termékek vagy szolgáltatások propagálását és/vagy hirdetését;
      5. bármely TCP/IP csomag fejezetének vagy a fejezetben lévő információ bármely részének meghamisítása bármiféle e-mail vagy hírcsoport postázása során.

      A rendszer vagy a hálózat biztonságának megsértése polgári vagy büntetőjogi konzekvenciákat vonhat maga után. A Vásárló beleegyezik abba, hogy nem használ semmilyen olyan eszközt, szoftvert vagy eljárást, amellyel megzavarja vagy megkísérli megzavarni a Szolgáltatás honlapjának rendeltetésszerű működését, vagy bármely, a honlapon folytatandó tevékenységet.

    15. A Szolgáltatást érintő információk, felvilágosítások megadására, illetve az ilyen jellegű reklamációk kezelésére a Kereskedő telefonos, valamint a megkeresésekre legkésőbb két (5) munkanapon belül válaszadásra képes online ügyfélszolgálatot működtet.

VI. AZ ÁSZF HATÁLYA

  1. Az ÁSZF hatálya a Kereskedőre, valamint a Vásárlóra terjed ki. A Kereskedő és a Rendezvényszervezők, valamint a Birtokos és a Rendezvényszervező közötti jogviszony feltételeit külön szerződések tartalmazzák. Az ÁSZF hatálya nem terjed ki a fizetést bonyolító bankokra, vagy egyéb pénzintézetekre, utalvány elfogadó társaságokra illetve a szállítást végző alvállalkozóra.
  2. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony akkor jön létre, ha a Vásárló rendszerbe való regisztrációja és a Szolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés elektronikus úton történő megkötése megtörténik, illetve ennek keretében a Vásárló a Szolgáltatás jelen ÁSZF-jét elfogadja, és a Vásárló részére a Kereskedő által elektronikus úton továbbított visszaigazolás megérkezik. A Kereskedő visszaigazoló üzenete a Vásárló részére akkor tekinthető megérkezettnek, amikor az a Vásárló részére hozzáférhetővé válik.
  3. A Kereskedő és a Vásárló közötti jogviszony szigorúan és kizárólag a Belépőjegyek értékesítésére korlátozódik, és nem vonatkozik a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatásra. Vásárló kijelenti, hogy tudatában van annak, és egyetért azzal, hogy Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a megvásárolt Belépőjeggyel látogatott Rendezvény illetve az azon fellépő művészek, sportolók, artisták, előadás minősége, lebonyolítása, kvalitása, megvalósulása kapcsán. A Rendezvényen való részvétel kapcsán jogviszony és szolgáltatási kötelezettség a Belépőjegyet felmutató, illetve a Rendezvény szervezője között jön létre. Ezt a jogviszonyt a Rendezvény illetve a Rendezvényszervező hivatalos honlapján található szabályzatok határozzák meg. Vásárló kijelenti, hogy ezt a szabályzatot a Belépőjegy megvásárlása előtt megismerte, és az abban foglaltakat megértette.
  4. Az ÁSZF határozatlan időre szól.
  5. Az ÁSZF módosításának esetén a Kereskedő a Vásárlót a változások www.gyorilovasszinhaz.hu oldalon történő közzététele útján értesíti, a módosítás hatályba lépését megelőzően legalább három (3) nappal.
  6. Kereskedő nem köteles az 5. pontban foglalt határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása valamely, a Kereskedő adataiban bekövetkezett változás, a Szolgáltatás új honlapokra való kiterjesztése, új kézbesítési vagy fizetési mód bevezetése vagy meglévő szolgáltatás díjának változása miatt válik szükségessé, illetve ha a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó egyéb feltételeket nem érinti.

VII. A JOGVISZONY MEGSZŰNÉSE, A VÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓ LEMONDÁSA

  1. Vásárló bármikor jogosult olyan tartalmú nyilatkozatot tenni a Kereskedő felé, hogy a Szolgáltatást a jövőben nem kívánja igénybe venni. Ebben az esetben a Kereskedő haladéktalanul megszünteti a Vásárló felhasználói fiókját.
  2. A Vásárló a Kereskedő súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani a jogviszonyt, amennyiben a Vásárló előzetesírásbeli felszólítása ellenére a Kereskedő tizenöt(15) napon belül szerződésszegését nem orvosolja. A Szolgáltatás keretében megvásárolt Belépőjegy felhasználhatóságát (a jelen ÁSZF-ben foglalt érvényességi korlátokon kívül) Vásárló jelen pont szerinti felmondása semmiben nem befolyásolja.
  3. Kereskedő a jogviszonyt jogosult azonnali hatállyal felmondani és a felhasználói fiókot letiltani (a Vásárló értesítése nélkül is), amennyiben a Vásárló a V./3.pontokban foglaltak szerint jár el, illetve amennyiben a Vásárló valamely vásárlási tranzakciója tizenöt (15) napon belül a Vásárlónak felróható okból nem kerül lezárásra, illetve Kereskedő úgy ítéli meg, hogy a felhasználói fiókkal visszaélés gyanús eset történt beleértve a fizetés során elkövetett visszaéléseket is.
  4. Kereskedő rendes felmondással harminc (30) napos határidővel felmondhatja a jogviszonyt a Vásárló értesítése mellett.
  5. A Vásárlási Tranzakció annak véglegesítése előtt bármikor, következmények nélkül megszakítható.
  6. Kereskedő a Vásárlási Tranzakció véglegesítése után, egyezően Vásárló akaratával annak feldolgozását haladéktalanul megkezdi. A Vásárlási Tranzakció véglegesítése után Vásárlót a 45/2014. (II.26.) kormányrendelet 29. §. l) bekezdése alapján a Belépőjegy értékesítési szolgáltatás igénybevételétől való – 45/2014. (II.26.) Korm. Rendelet 20. § szerinti – elállási jog nem illeti meg – ide nem értve a XII. fejezet 32. pontjában írt esetet.

VIII. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA

  1. Vásárló vállalja, hogy a Szolgáltatás révén megvásárolt minden fizetős Szolgáltatásért, Belépőjegyért fizet, függetlenül a Belépőjegy későbbi felhasználásától. A Kereskedő a Vásárló által választott fizetési mód szerint számlát (VIII.3. pont) állít ki minden vásárlásról. A Vásárló felelősséget vállal arra, hogy az általa a számlázáshoz megadott adatok minden tekintetben helytállóak, illetve minden díjat kellő időben megfizet.
  2. A Belépőjegyek árának meghatározása kizárólagosan az adott Rendezvényszervező hatáskörébe tartozik. A Belépőjegy ára magában foglalja Kereskedő értékesítési jutalékát, valamint az ún. jegykiállítási díj összegét, mely utóbbi összeg a Belépőjegyen külön tételként is feltüntetésre kerül. amennyiben az adott Rendezvényre szóló jegyek értékesítése során ilyen felszámításra kerül. A végfelhasználói Jegyáron felül kell megfizetnie ugyanakkor a Vásárlónak a webáruházi vásárlás során felszámításra kerülő Tranzakciós díjat – amennyiben az adott Rendezvényre szóló jegyek értékesítése során ilyen felszámításra kerül. A tranzakciós díj összege, valamint a jegykiállítási díj a webáruházban történő vásárlás esetén a Kosárban (V. fejezet 3-5. pontok) elhelyezett Belépőjegyek mellett kerülnek feltüntetésre, azoknál a rendezvényeknél, amelyeknél egyébként ezek a díjtételek felszámításra kerülnek. A tranzakciós- és jegykiállítási díj alkalmazásáról és mértékéről a Kereskedő jogosult dönteni akár rendezvényenként vagy jegytípusonként is. Az egyes szolgáltatások díjtáblázatát az A. MELLÉKLET tartalmazza.
  3. A Vásárló tudomásul veszi, hogy
    1. a Kereskedő központi jegyirodájában történő vásárlás esetén a vásárlásról kiállított számlát Kereskedő a Belépőjegy átadásával együtt adja át Vásárlónak, illetve
    2. a Kereskedő elsődleges internetes honlapján történő vásárlás elektronikus bizonylatait a számlázó rendszert üzemeltető társaság szerverein őrzi meg. A Szolgáltató a bankkártyás (vagy ezzel egy tekintet alá eső azonnali online) fizetési móddal történő vásárlásról Elektronikus számlát küld a Vásárlónak. A Szolgáltató az Elektronikus számlát a Vásárló által megadott adatok alapján, automatikusan, Elektronikus számla szolgáltató (billingo.hu, üzemeltető: Billingo Technologies Zrt.) közbeiktatásával bocsátja ki. A Vásárló a vásárlási folyamat megindításával kifejezetten kijelenti, hogy elfogadja az Elektronikus számlát.
    3. továbbá, hogy a papír alapú, vagy Elektronikus számla kiállításához a vevő adatokat a vásárló maga adja meg, ezért azt követően a számla vevői adatait a kereskedő csak díjazás ellenében módosítja/javítja. Ennek díját az ÁSZF A. MELLÉKLETE tartalmazza.
  4. Vásárló tudomásul veszi, hogy a megindított Vásárlási Tranzakció véglegesítése azt jelenti, hogy elismeri az ÁSZF kötelező érvényét, és szándékában áll a vásárlások ellenértékét megfizetni.
  5. Vásárló a Belépőjegyek és addíciós szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítésére Kereskedő az alábbi fizetési módokat teheti elérhetővé Vásárlói számára:
    1. Futárszolgálati utánvétes fizetési móddal;
    2. Bankkártyával on-line üzemmódú virtuális elektronikus kártyaelfogadó terminálon (VPOS).
  6. Futárszolgálati utánvétes fizetési mód esetén Vásárló a vásárlás ellenértékét a Belépőjegyeket kiszállító futárnak készpénzben fizeti meg. Futárszolgálati utánvétes fizetési mód esetén a Kereskedő a VIII/3/b pontja szerint állítja ki a számlát és juttatja el azt a Vásárlónak a csomag átvételének és kifizetésének a Futárszolgálat általi igazolását követően.
  7. Bankkártyával történő fizetésnél a Vásárló a Szolgáltatás honlapján a kártyák szimbólumaival megjelölt betéti és hitelkártyákkal vásárolhat. A fizetéshez meg kell adni a kártyatulajdonos nevét, a bankkártya számát, CVC2 vagy CVV2 kódját és lejárati dátumát. A Vásárló által megadott adatok ellenőrzésre kerülnek az érintett bank által, majd banki jóváhagyás után kerül csak véglegesítésre az adott Vásárlási Tranzakció. Bankkártyás fizetésesetén Kereskedő a VIII/3/b pont rendelkezései szerinti számlát állít ki a regisztráció – vagy a vásárlási tranzakció – során megadott adatokkal. Utólagos módosításra a VIII/3/c pont szerint van lehetőség.
  8. A Kereskedő az áruházban kínált Belépőjegyekre vonatkozóan fenntartja magának a mindenkori és azonnali árváltoztatás jogát. Az azonnali árváltoztatás joga nem alkalmazható a már megkezdett Vásárlási Tranzakciókra. A feltüntetett árak bruttó árak, az ÁFA összegét tartalmazzák.
  9. A Vásárló tudomásul veszi, hogy az adott Vásárlási Tranzakció akkor megy teljesedésbe, amikor a Belépőjegyek és az egyéb addíciós szolgáltatások ellenértékét a Kereskedő részére megfizette és a Belépőjegy átadásra került.

IX. AZ ÁTVÉTEL MÓDJA

  1. Kereskedő a Szolgáltatás nyújtása során többféle módot is biztosíthat a Vásárlónak a megvásárolt, vagy megvásárolni kívánt Belépőjegy átvételéhez. Ezek az átvételi módok Rendezvényenként, Árkategóriánként, Fizetési módozatonként változók lehetnek.
  2. Kereskedő fenntartja magának a jogot az átvételi módok azonnali, külön értesítés nélküli megváltoztatására. Az átvételi mód módosítására már megkezdett Vásárlási Tranzakciók esetében nincs lehetőség.
  3. Az átvétel módja szerinti értelmezésben Rendezvény alatt a Vásárlási Tranzakcióban található belépőjegyekhez tartozó Rendezvények közül az időben legkorábbi Rendezvényt kell érteni.
  4. Az átvétel módja a következők lehetnek:
    1. Utánvétes kiszállítás
    2. Futárszolgálati kiszállítás
    3. E-ticket/Print at home
  5. Utánvétes és futárszolgálati kiszállítás esetén a Belépőjegyeket a DHL Magyarország a saját Általános Üzleti Feltételei szerint végzi a Vásárlási Tranzakció során megadott, vagy ennek hiányában a Regisztráció során megadott címre. Postafiók címre ez a szállítási mód nem vehető igénybe, Kereskedő minden olyan tranzakciót érvénytelennek tekint, amelyben nem értelmezhető szállítási cím kerül megadásra. A küldemény átadása a Vásárló vagy más olyan személynek aláírása (továbbiakban Címzett) ellenében történik, akikről a körülmények között feltételezhető, hogy jogosultak a küldemény átvételére. Ide sorolandók mindenek előtt a címzésen megjelenített helyiségben jelen lévő személyek és a meghatalmazással rendelkezők. A kézbesítés csak az átvételi igazolás aláírása után történik meg, a címzett azt megelőzően nem ellenőrizheti a küldemény tartalmát. Az első kiszállítási kísérlet meghiúsulása esetén a futárszolgálat még egy kísérletet tesz a küldemény kézbesítésére. Az első kézbesítési kísérlet átvétel megtagadása miatti meghiúsulása, a második kiszállítási kísérlet eredménytelensége, vagy az esetleges korrekciós eljárás sikertelensége esetén a küldemény a Kereskedőhöz visszaszállításra kerül. Sikertelen kézbesítés után, amennyiben a belépőjegyek vételára már megfizetésre került, a Belépőjegyeket a továbbiakban a Személyes átvétel szabályai szerint lehet átvenni, amelyről Kereskedő Vásárlónak e-mailben értesítést küld. Amennyiben a Belépőjegyek vételára még nem történt kiegyenlítésre, úgy Kereskedő az át nem vett Belépőjegyeket érvényteleníti. A Kereskedő fenntartja magának a jogot, hogy sikertelen kézbesítés után a futárszolgálat díját, mind végbement szolgáltatás díját Kereskedő megtartsa, illetve amennyiben annak megfizetése még nem történt meg, Vásárlón a sikertelen kiszállítás után mint végbement szolgáltatás jogos díját követelje.
  6. Utánvétes kiszállítás esetén Vásárló kötelezi magát, hogy a Vásárlási Tranzakció vételárát a kiszállítást végző futárnak adja át. A kézbesítés csak az utánvét összegének teljes megfizetése, és az átvételi igazolás aláírása után történik meg.
  7. E-ticket/Print at home jegy vásárlása esetén Vásárló a Vásárlási Tranzakció ellenértékét Bankkártyával téríti meg. A fizetés sikeressége után Vásárló a felhasználói fiókjába PDF formátumban kerül kiküldésre a belépőjegy, amelyről Kereskedő Vásárlót e-mailben értesíti. Vásárlónak lehetősége van az online fiókjából korlátozás nélkül letölteni a PDF állományt a saját számítógépére, és azt ott tárolni. Az E-ticket A/4 formátumú, vonalkóddal ellátott belépőjegy, amelyet Vásárló köteles kinyomtatva a Rendezvényre történő belépéskor felmutatni. Ennek elmulasztása esetén a Belépőjegy Birtokosától a belépés megtagadható. Vásárló tudatában van annak, hogy az E-Ticket semmilyen más dokumentummal nem pótolható.
  8. Vásárló tudomással bír arról, és egyetért vele, hogy az E-ticket/Print at home sokszorosításából, másolásából, akár még elektronikus, akár már papír formájában eredő károkért kizárólag Vásárló felel. Az E-ticket/Print at home jegyet ugyanúgy kell kezelni, mint a papír alapú belépőjegyet, másolása, sokszorosítása polgári vagy büntetőjogi felelősségre vonást vonhat magával.
  9. Vásárló tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kereskedő a IX.bekezdésben foglaltak szerint, a Vásárló szándékának megfelelően előkészítette a Belépőjegyeket átadásra, a Vásárló köteles azokat átvenni (az E-ticket/Print at home esetében a webshopból letölteni). A Kereskedő nem tehető felelősség az átvétel (letöltés) elmulasztásáért, a Belépőjegyek utólagos visszaváltására, a Belépőjegyek árának visszatérítésére nem kötelezhető.

X. SZAVATOSSÁG, FELELŐSSÉG, KORLÁTOZÁS

  1. A Kereskedő szavatolja, hogy a Szolgáltatás a jogviszony hatálybalépésének napjától működőképes.
  2. A Kereskedő minden észszerű erőfeszítést megtesz a Szolgáltatás hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azokért a veszteségekért, vagy bármiféle kárért, amelyeket a Szolgáltatás meghibásodása, vagy egyéb elégtelensége okozott. A Vásárlótudomásul veszi, hogy a folyamatos üzemeltetés a Kereskedő előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat. A Kereskedő ennek megfelelően nem garantálja a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap hibamentes és zavartalan működését, illetőleg hogy a Szolgáltatáshoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz. Ilyenkor azonban a Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a teljes vagy részleges helyreállítás tekintetében.
  3. A Kereskedő mindent megtesz a gyors adatcsere érdekében, de nem vállal garanciát az információ késéséért, vagy esetleges elvesztéséért. A honlap, illetve az ott elérhető információk, dokumentációk, vagy más írott anyagok hozzáféréséből, illetve azok közvetett vagy közvetlen felhasználásából, a honlap használatra alkalmatlan állapotáról, vagy a nem megfelelő működésből, hiányosságból, esetleges üzemzavarból, vagy félreérthetőségből eredő károkért és/vagy veszteségért való felelősséget Kereskedő kifejezetten kizárja.
  4. A Kereskedő jogosult a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlap karbantartása érdekében, vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt a Szolgáltatást részlegesen vagy teljes egészében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.
  5. A Kereskedő fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást és/vagy a kapcsolódó honlapot szükség szerint, időről időre továbbfejlessze vagy módosítsa, feltéve,hogy az ilyen módosítások nem változtatják meg a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal ellentétes módon a Szolgáltatás jellegét és nem hatnak hátrányosan annak funkciójára.
  6. A Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás és/vagy a kapcsolódó honlaprészbeli vagy teljes megszüntetésére, a Vásárló előzetes értesítése nélkül is.
  7. A Kereskedő fenntartja magának a jogot a Szolgáltatás keretében értékesítésre kínált Rendezvény Belépőjegyeinek előzetes értesítés nélküli, azonnali hatályú megváltoztatására, így árának módosítására, a Belépőjegy típus végleges vagy időszakos eltávolítására, vagy újabb Belépőjegy típusok bevezetésére. Az ebből eredő vélt, vagy valós sérelmekért Kereskedő a felelősségét határozottan kizárja.
  8. A Kereskedő a Szolgáltatás keretében mindig az aktuálisan elérhető kínálatot jeleníti meg Áruházában, a Vásárlási Tranzakció az akkori kínálat tükrében indítható meg, és nem jelent következtetési alapot a Kereskedő jövőbeli kínálatára nézve. Kereskedő elhárít magáról minden kártérítési igényt, amelyet vele szemben Vásárló a Szolgáltatás kínálatának módosulásából támasztani szándékozik.
  9. A Kereskedő mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szolgáltatás honlapjain megjelenő adatok a lehető legpontosabbak legyenek. Az esetlegesen előforduló hibákért a kereskedő felelősségére a 17/1999. (II.5.) kormányrendeletben és a Ptk.-ban rögzített rendelkezések az irányadóak.
  10. A Kereskedő nem vállal semmilyen felelősséget a Szolgáltatás honlapján az egyes Rendezvényekhez köthető és az Áruházban illetve kapcsolódó weboldalakon szolgáltatott információkkal, tartalmakkal kapcsolatban, különös tekintettel a Rendezvényszervezőtől beszerzett információkra, tartalmakra nézve.
  11. Azt követően, hogy a Vásárló megkapta a Belépőjegyét, a Kereskedő nem vonható felelősségre a Belépőjegy károsodásáért, megsemmisüléséért, vagy sérüléséért. Amennyiben a Belépőjegy a Rendezvényen történő felhasználás előtt megsérül, a Birtokos egyetlen igénye a Kereskedővel szemben a Belépőjegy cserélése lehet a Kereskedő által meghatározott feltételek fennállása esetén.
  12. A Birtokos a Belépőjegy cseréjére vonatkozó igényét a hibás/sérült Belépőjegy Kereskedő Központi jegyirodájába történő visszajuttatásával külön díjazás mellett érvényesítheti.
  13. Elveszett, megsemmisült Belépőjegy pótlására csak abban az esetben van lehetőség, ha a Vásárló és a Birtokos személye megegyezik, személyét egyértelműen azonosítja, az eredeti Belépőjegy pontosan beazonosítható, és a Belépőjegy pótlását jegyzőkönyvi formában kéri. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Birtokos személyes adatait, illetve azokat az eredeti és az újranyomtatott Belépőjegyek azonosítóit illetve a vásárlás tényét igazoló dokumentum azonosítóját. Kereskedő a Belépőjegyek cseréjét ennek hiányában nem végzi el. A megfelelő jegyzőkönyv kiállítása után Kereskedő külön díjazás mellett Birtokos számára – amennyiben ennek technikai akadálya nincs – új Belépőjegyet állít ki. Birtokos tudatában van annak és egyetért azzal, hogy a pótlásként kiállított Belépőjegy kiállításával egy időben az eredeti Belépőjegyek vonalkódját érvényteleníti, így azok a későbbiekben nem alkalmasak a Rendezvény látogatására. Az ebből az okból történő érvénytelenítéséből eredő felelősséget Kereskedő kifejezetten kizárja.
  14. A Kereskedő csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákkal okozott károkért felel. A felelősség mértéke nem haladhatja meg a Vásárlási Tranzakció értékét.
  15. A Vásárlót a felhasználóneve és jelszava titkos és biztonságos kezelésével kapcsolatosan kizárólagos felelősség terheli. A Vásárló ezen adatait nem adhatja ki harmadik személynek, és nem használhatja más felhasználónevét és jelszavát, illetve nem kísérelheti meg más hozzáférések használatát. A Vásárlót teljes körű felelősség terheli a felhasználói fiókjához tartozó felhasználónév és jelszó párossal, illetve azon keresztül történő mindennemű vásárlással és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. A Vásárló vállalja, hogy haladéktalanul értesíti a Kereskedő ügyfélszolgálatát adatainak bármilyen illetéktelen felhasználása, illetve a biztonság egyéb módon való megsértése esetén. A jelszó tárolásából vagy a felhasználónév és a jelszó harmadik személy részére való átadásából fakadó károkért a Kereskedő nem felel.
  16. A Vásárló kijelenti, hogy az általa a regisztráció vagy a Vásárlási Tranzakció során megadott adatok a valóságnak megfelelnek a regisztrációs űrlapokon, illetve minden olyan alkalommal, amikor azt a Szolgáltatás igénybevétele során kéri a program. A Kereskedő kizárja a regisztráció során helytelen vagy működésképtelen adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért való felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Vásárlótól. A Kereskedő a Vásárló adataiban történt változások bejelentésének elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, ugyanakkor az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti a Vásárlótól.
  17. Amennyiben Vásárló a fizetés Bankkártyával végzi, Kereskedő még a fizetési folyamat megindítása, azaz bármilyen, a Bankkártyához vagy Vásárló bankszámlájához kapcsolódó adat bekérése előtt Vásárlót a fizetést bonyolító és validáló bank biztonságos fizető oldalára irányítja. Az ott megadott adatokhoz Kereskedő semmilyen formában nem fér hozzá, ezért az azokkal történt esetleges visszaélés esetén Kereskedő felelőssége teljes egészében kizárt.Vásárló nem hivatkozhat arra, hogy a bankkártyája, vagy bankszámlájának használata során keletkezett mindenkori kára visszavezethető lenne Kereskedővel történt bármilyen jogviszonyára.
  18. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Kereskedő nem felelős semmilyen olyan kárért vagy visszaélésért, amely a bankkártyával történő fizetés során vagy következtében keletkezik, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Vásárló nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Kereskedő különösen nem vállal felelősséget az alkalmazott fizetési megoldás hibáiért, hiányosságaiért vagy biztonságosságáért.
  19. A Kereskedő kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Vásárló, a Rendezvényszervező, vagy harmadik személy szerződés- illetve jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott.

XI. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE

  1. A Kereskedő jogosult a Vásárló által megadott személyes adatokat tárolni, feldolgozni, és a Szolgáltatással kapcsolatban felhasználni. A Vásárló illetve egyéb felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató személyes, illetve egyéb adatait a Szolgáltatás minőségének fejlesztése, a Vásárló érdekei figyelemmel kísérése és érvényesítése, továbbá a Szolgáltatás nyújtásával s igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenység megvalósítása céljából felhasználja. A Kereskedő különösen jogosult
    1. Amennyiben erre jogszabály kötelezi, kötelezettségének eleget téve az adatokat hatóságoknak kiszolgáltatni; illetve
    2. A regisztrációkor megadott kiegészítő adatokat névhez kötötten statisztikai és marketing célokra felhasználni; illetve
    3. A személyes adatokat a regisztráció során vagy egyéb módon megadott tartalommal kezelni, feldolgozni.
  2. A Kereskedő a személyes adatokat kizárólag a Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben ismerheti meg. Ha a Kereskedőnek a Szolgáltatás teljesítése során közlés vagy más személyes adat jutott a tudomására, azok tartalmának megismerését más részére nem teheti lehetővé.
  3. A Kereskedő kijelenti, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény illetve a GDPR rendelkezéseit figyelembe veszi, eleget tesz a hatályos adatvédelmi rendelkezéseknek, és szavatosságot vállal azért, hogy a Vásárló személyes és egyéb adatainak, illetve banktitkainak illetéktelen személyek nem juthatnak a birtokába. A Vásárló személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogszabályi előírásokat a Kereskedő az adatkezelés minden fázisában köteles betartani.
  4. A Kereskedő tiszteletben tartja és védi a Vásárló személyes adatait, amelyeket bizalmasan kezel. Egyben felhívja a Vásárló figyelmét, hogy a Szolgáltatás rendszere tartalmazhat olyan honlapokra mutató linkeket, amelyeket nem a Kereskedő üzemeltet és ezen honlapok adatvédelmi rendelkezései eltérhetnek a Szolgáltatás rendszerének adatvédelmi rendelkezéseitől.
  5. A kereskedő kijelenti, hogy alvállalkozói, megbízottjai és alkalmazottai a Kereskedővel azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek.
  6. A Kereskedőnek a Vásárló személyes adatait védeni kell, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés, megsemmisülés ellen, illetve egyéb adatait is törlés, illetőleg sérülés, megsemmisülés ellen.
  7. A jelen ÁSZF-ben szabályozott eseteken túl a Kereskedő a Vásárló személyes adatait hozzájárulása nélkül nem használhatja fel, és másnak sem engedélyezi a felhasználást.
  8. A Kereskedő kijelenti, hogy adattovábbítás és adattárolás során harmadik személy az adatokhoz jogszerűen nem férhet hozzá. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Belépőjegyekért történő fizetés során igénybe vett pénzintézetek rendszerén keresztül bonyolított fizetési megbízások biztonságát a Kereskedő nem szavatolja.
  9. A kereskedő vállalja, hogy a Vásárló előzetes hozzájárulása nélkül a Vásárlóról semmiféle információt nem ad ki kivéve, ha ere jogszabály, bírósági határozat vagy jogszabályon alapulóegyéb hatósági rendelkezés kötelezi.
  10. A Vásárló tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, azokba bármikor betekinthet. A tájékoztatást a kereskedő köteles a legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban harminc (30) napon belül írásban megadni.
  11. A kereskedő a Vásárlóról nyilvántartást vezet, amelyből a Vásárló adatai a jogviszony megszűnését követően haladéktalanul törlésre kerülnek. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a Kereskedő által kiállított számlák a számvitelre vonatkozó hatályos jogszabályokban meghatározott időtartamig megőrzésre kerülnek. A Vásárló tudomásul veszi továbbá, hogy a Kereskedő a Szolgáltatással kapcsolatos felhasználói tevékenységét naplózza. Ez ennek során keletkezett .log fájlok azok keletkezésétől számított nyolc (8) év elteltével kerülnek törlésre. Amennyiben a Szolgáltatással összefüggő jogvita miatt ez szükséges, az egyes számlák (e-számlák) és .log fájlok az itt írt határidőt követően is, de legfeljebb a jogvita jogerős lezárásáig megőrzésre kerülhetnek.
  12. A Vásárló köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a kereskedő által nyújtott szolgáltatások igénybevételéhez szükséges felhasználónév, illetve jelszó védelme érdekében. A Vásárló felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, amely felhasználónevének, e-mail címének, illetve jelszavának felhasználásával valósult meg.
  13. A személyes adatoknak a jelen ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő használata miatt a Kereskedőt nem terheli semmilyen felelősség, ha az vagy az abból származó kár a Vásárló szándékos vagy gondatlan magatartásából származott, illetve ha a Kereskedő a jelent ÁSZF-ben foglalt rendelkezések szerint járt el.
  14. A bankkártyával történő fizetéssel kapcsolatos adatkezelésre az erről szóló külön jogszabályban foglaltak is irányadók.

XII. A BELÉPŐJEGYEK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

A Birtokos a Belépőjegyen keresztül a Belépőjegyen nevesített Rendezvényszervezővel kerül szolgáltatási jogviszonyba. A Rendezvényszervező személye és adószáma minden esetben feltüntetésre kerül a Belépőjegyen. A Belépőjegy felhasználásának módját elsődlegesen a Rendezvény házirendje, a Rendezvényszervező által meghirdetett közlemény(ek), a Belépőjegyen megtalálható információk, mindezek hiányában az itt leírt szabályok rögzítik. Amennyiben a különböző forrásból származó információk egymásnak ellentmondóak, az irányadó szabályozás meghatározásában a következő sorrendben kell eljárni:

Elsődlegesen:      A Rendezvényszervező által meghirdetett közlemény(ek),

Másodlagosan:    A Rendezvény hivatalos házirendje

Harmadlagosan:  A Belépőjegyen megtalálható információk

Negyedlegesen:   Jelen ÁSZF XII. pontja.

BIRTOKOS TUDATÁBAN VAN ANNAK, ÉS EGYETÉRT AZZAL, HOGY A BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT SZOLGÁLTATÁS, AZAZ A RENDEZVÉNY TEKINTETÉBEN JOGÜGYLET KÖZTE ÉS A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KÖZÖTT JÖN LÉTRE, EZÉRT A BELÉPŐJEGYET ÉRTÉKESÍTŐ KERESKEDŐ NEM RÉSZESE A BELÉPŐJEGY BIRTOKOS (mint a szolgáltatást igénybe vevő) ÉS A RENDEZVÉNYSZERVEZŐ (mint a szolgáltatást biztosító) KÖZÖTT A VÁSÁROLT SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ ESETLEGES JOGVITÁNAK (IDEÉRTVE AZ ESETLEGES SZERZŐDÉSSZEGÉSBŐL, NEM SZOLGÁLTATÁSBÓL SZÁRMAZÓ, EGYMÁSSAL SZEMBENI ANYAGI KÖVETELÉSEKET IS). KERESKEDŐ MINDENT MEGTESZ ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY SZÜKSÉG ESETÉN A BELÉPŐJEGY BIRTOKOS ILLETVE A LÁTOGATÓ ÉRDEKEIT KÉPVISELJE A BELÉPŐJEGGYEL IGÉNYBE VETT SZOLGÁLTATÁS KAPCSÁN, MINDAMELLETT SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLALA SZÓBAN FORGÓ RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATBAN, ÉS MINDEN OLYAN FELELŐSSÉGRE VONÁST ELHÁRÍT MAGÁRÓL, AMELYET A BIRTOKOS VAGY LÁTOGATÓ A BELÉPŐJEGY FELHASZNÁLÁSA KAPCSÁN KERESKEDŐVEL SZEMBEN TÁMASZTANI SZÁNDÉKOZIK.

  1. Vásárló kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseket megismerte, és a Belépőjegyet ezek ismeretében vásárolta meg.
  2. A Belépőjegy minden esetben tartalmazza minimálisan a Rendezvény nevét, dátumát, tervezett kezdési időpontját, helyszínét, a Belépőjegy árát, az alkalmazott ÁFA-tartalom mértékét, a Belépőjeggyel az előadótérben elfoglalható terület, hely leírását (amennyiben ilyen hely értelmezhető), a Belépőjegy sorszámát, a Belépőjegy eredetiségének ellenőrzésre alkalmas kódot, az értékesítést végző személy nevére és az értékesítés helyére utaló kódszavakat, a Rendezvényszervező nevét és adószámát.
  3. Látogató tisztában van vele, hogy az általánosan elfogadott gyakorlat szerint a Belépőjegyen feltüntetett kezdési időpont tájékoztató jellegű, a tényleges kezdés időpontja ettől külön értesítés nélkül eltérhet.
  4. A Belépőjegy – amennyiben erre vonatkozó korlátozás külön nem kerül feltüntetésre – szabadon átruházható. A Belépőjegyet átruházó kijelenti, hogy annak tudatában adja át a Belépőjegyet más személynek, hogy ezzel az új Birtokosa Belépőjegy teljes jogú felhasználójává válik és ezzel együtt a korábbi Birtokos minden korábbi jogosultságot, amelyet a Belépőjegy biztosított számára elveszít, azonban Vásárló minden korábbi kötelezettsége Kereskedő felé – különös tekintettel a vételár és szolgáltatási díjak megfizetése – továbbra is fenn áll.
  5. Birtokos kijelenti, hogy a Rendezvény látogatására, a Belépőjegy felhasználhatóságára vonatkozó rendelkezéseket megismerte, a Belépőjegy felhasználásával ezekkel a szabályozásokkal egyetért, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezőnek ismeri el.
  6. Elveszett, megrongálódott, megsemmisült Belépőjegy pótlására a Kereskedőnek X/11-13 pontjai szerint van lehetősége.
  7. Amennyiben az a Belépőjegyen külön feltüntetésre nem kerül, egy (1) Belépőjegy a Belépőjegyen feltüntetett Rendezvényre egyszeri alkalommal történő belépésre jogosítja fel annak felmutatóját, egy (1) főt.
  8. Bizonyos Belépőjegyek csak bizonyos felhasználó kört jogosítanak fel a belépésre (gyermekjegy, nyugdíjas jegy, szakmai jegy, stb.) A Rendezvényszervező a biztonsági szolgálaton keresztül jogosult annak ellenőrzésére, hogy a Birtokos jogosult-e a Speciális Belépőjegy használatára. A belépés a Speciális Belépőjegy Birtokosától mindaddig megtagadható, amíg a használat jogosultságát a Birtokos nem igazolja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén Birtokos kártérítésre nem jogosult.
  9. A belépés során a Rendezvény szervezője a Rendezvény biztonsági szolgálatán keresztül a Belépőjegy eredetiségének vizsgálatán túl a belépő személyeknél ruházat átvizsgálást, illetve csomagátvizsgálást végezhet. Ez a vizsgálat a Rendezvény látogatóinak biztonságát szolgálja. A belépés mindaddig megtagadható, amíg a beléptetésre váró nem tud érvényes Belépőjegyet felmutatni, illetve amíg a beléptetést végző személyzet a 10. pontban felsorolt indokok miatt a beléptetésre várakozótól a belépést megtagadja.
  10. Amennyiben a Rendezvényszervező másképp nem nyilatkozik, tilos a Rendezvény területére bevinni bármilyen ételt, italt, üveget, műanyag palackot, esernyőt, bármilyen szúró vagy vágó eszközt, kábítószert, robbanóeszközt, fegyvert, láncot, illetve bármely olyan tárgyat, amelyet a Rendezvény szervezője a közönség tagjaira, illetve a Rendezvény lebonyolítására nézve veszélyesnek ítél meg.
  11. A Belépőjegyet a Látogató mindaddig köteles magánál tartani és az arra jogosult személynek kérésre ellenőrzés céljából bemutatni, amíg a Rendezvény területén tartózkodik. A Látogató tudomással bír arról és elfogadja, hogy bizonyos Belépőjegy a Rendezvény területén belül is csak bizonyos területek látogatására jogosítják fel.
  12. A helyre szóló Belépőjegy az előadótérben és az előadás alatt csak és kizárólag a Belépőjegyen megjelölt helyen történő tartózkodásra jogosítja fel a Látogatót.
  13. A Rendezvény kezdetét megelőző legkésőbb tizedik percben a Látogató foglalja el helyét az előadótérben. A Rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a Rendezvényszervező korlátozhatja a Látogatók előadótérben való mozgását.
  14. A Rendezvényt mindenki csak a saját felelősségére látogathatja. Bár a Rendezvényszervező minden tőle elvárhatót megtesz a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, az esetlegesen felelőtlenül viselkedő Látogatók miatt felelősséget nem vállal. Kérjük, amennyiben ilyet tapasztal haladéktalanul jelezze a helyszínen tartózkodó biztonsági szolgálatnak.
  15. Alkoholos befolyásoltság, bódultság, kábítószer- vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt a Rendezvény még érvényes Belépőjegy felmutatása mellett sem látogatható. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  16. A Rendezvény alatt bemutatásra kerülő produkciók, előadások Szerzői- és Előadóművészeti Jogvédelem alatt állnak, ezért a Rendezvényszervező illetve a Jogtulajdonosok előzetes, kifejezett írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos bármely hang- és képrögzítésre alkalmas eszköz rögzítés céljából történő üzemeltetése/használata a Rendezvény területén, a Rendezvény bármely szakában. Amennyiben ilyen anyag mégis rögzítésre kerülne, a Rendezvényszervező jogosult annak készítőjét felszólítani a felvétel megsemmisítésére, a cselekmény azonnali felfüggesztésére, illetve végső esetben az eszköz üzemeltetőjének a Rendezvény területéről történő kitiltására. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  17. A részvételi feltételeket, a Rendezvény illetve a Rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény házirendjét, a biztonsági szolgálat és egyéb rendvédelmi szervek utasításait figyelmen kívül hagyó, vagy durván megszegő Látogatót a Rendezvényszervező a Rendezvény biztonságos lebonyolítása illetve a Rendezvényen tartózkodó Látogatók zavartalan szórakozásának biztosítása érdekében eltávolíthatja. Az ilyen indokból történő kizárás esetén Rendezvényszervező kártérítésre nem kötelezhető.
  18. Szigorúan tilos az előadást, a fellépő művészeket, közreműködő személyeket a produkciójukban, játékukban bármely módon megzavarni, vagy munkájukat ellehetetleníteni. Az így viselkedő Látogatókat a Rendezvényszervező azonnali hatállyal felszólítja a tevékenységük felfüggesztésére. A figyelmeztetés ellenére továbbra is, vagy súlyosan rendbontó Látogatót a Rendezvényszervező haladéktalanul eltávolítja a Rendezvény helyszínéről. Az ilyen okból történő kizárás miatt Látogatót kártérítés nem illeti meg.
  19. Az előadásról kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen a Rendezvény Látogatói, mint a közönség részei rögzítésre kerülhetnek. A Látogatók azonban nem támaszthatnak sem a Rendezvényszervezője felé, sem a felvétel jogos felhasználója felé semmilyen ellentételezési igényt.
  20. A fellépő művész személyében, szereposztásban, játékosban, előadásban, illetve a Rendezvényben történt kisebb és/vagy indokolt változtatásra a Rendezvényszervező a jogot fenntartja, és az ilyen okból keletkező kártérítési felelősségét kizárja.
  21. Rendezvényszervező a Rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében fenntartja magának a Belépőjegy árkategórián belüli, vagy magasabb árkategóriába történő átsorolásának jogát(upgrade-elés) ezzel a látogató átültetésének jogát úgy, hogy az átsorolás, upgrade-elés tényét a Látogató kérésére a meghirdetett kategóriatáblázat alapján Rendezvényszervező köteles igazolni. Az átsorolás és/vagy upgrade-elésből adódó vélt vagy valós sérelmekért Rendezvényszervező vagy a Kereskedő kártérítésre nem kötelezhető.
  22. Olyan Rendezvény esetén,ahol a Rendezvény része vagy egésze szabad téren, az időjárásnak kitéve zajlik és az esetleges nem megfelelő időjárási körülmények veszélyeztethetik a Rendezvény megtartását illetve a Látogatók épségét, a Rendezvényszervezőnek lehetősége van tartalék rendezvénynapot (továbbiakban Esőnap) meghirdetni még a Belépőjegyek értékesítésének megkezdése előtt. Amennyiben az Esőnap opcionális dátuma meghirdetésre került és az a Belépőjegyeken feltüntetésre került, Rendezvényszervező bármikor dönthet úgy, hogy a Rendezvényt az Esőnapon tartja meg. A döntésről a Rendezvényszervező a Birtokosokat a saját és a Rendezvény oldalán, illetve a www.gyorilovasszinhaz.hu oldalonkeresztül haladéktalanul tájékoztatni köteles. A Birtokosa tájékoztatást tudomásul veszi, és egyetért azzal, hogy ilyen esetben nem illeti meg a 29/b pont szerinti elállási jog.
  23. Amennyiben egy Rendezvény a Rendezvényszervező döntése alapján az Esőnapon kerül megtartásra, illetve amennyiben Esőnap meghatározására nincs mód, úgy az időjárás miatti berekesztés, félbeszakítás, idő előtti befejezés, vagy késleltetett kezdés miatt is rendben megtartottnak kell tekinteni a Rendezvényt, amennyiben:
    1. A Rendezvény több mint fele rendben megtartásra került, illetve
    2. A Rendezvény kezdése a Rendezvény tervezett hosszához képest ötven százaléknál (50 %-nál) kevesebbet csúszik, illetve
    3. Ha a Rendezvényt a Rendezvény tervezett hosszához képest huszonöt százaléknál (25 %-nál) kevesebb ideig szüneteltetni kell. Amennyiben a Rendezvény szüneteltetésére kerül sor, Rendezvényszervező köteles a Látogatók biztonságos várakozásához szükséges körülményeket megteremteni.
    4. Minden egyéb esetet úgy kell tekinteni mintha a Rendezvény lemondásra került volna.
  24. A Rendezvény elmaradása/lemondása esetén a Rendezvény szervezője haladéktalanul közlemény formájában tájékoztatja a Birtokosokat a Belépőjegyek visszaváltásának, azok vételárának visszatérítésének módjáról. A közleménynek tartalmaznia kell az elmaradt Rendezvényre vonatkozó összes fontosabb adatot, az elmaradás tényét és indoklását, a Belépőjegyek visszaváltásának módját, a visszaváltást végző személyét. A Belépőjegy visszaváltását mindig ésszerűen kell meghirdetni és lebonyolítani úgy, hogy a visszaváltás folyamata ne jelentsen aránytalanul nagy terhet a Belépőjegy visszaváltójának.
  25. A visszaváltás tényét, annak folyamatát a Rendezvényszervező köteles a saját és a Rendezvény honlapján, illetve a www.funcode.hu oldalon is folyamatosan szerepeltetni.
  26. Kereskedő a visszaváltásra vonatkozó megbízás hiányában a Belépőjegyek visszaváltására, a Belépőjegyek vételárának visszatérítésére – a 29. pontban írt kivétel mellett – nem kötelezhető.
  27. A visszaváltásra a meghirdetéstől számítottharminc (30) napos jogvesztő határidőnbelül, az eredeti belépőjegy és a vásárlást igazoló bizonylat felmutatása mellett van lehetőség. A Belépőjegy árán felül, amelyet a visszaváltást végző köteles teljes értéken visszaváltani, sem a Rendezvény szervezője, sem a visszaváltást végző személye nem kötelezhető semmilyen egyéb vélt vagy valós kár megtérítésére.
  28. A Belépőjegy árába beépített (de külön feltüntetett) vagy a jegyáron felül, a Belépőjegy megvásárlása során igénybe vett egyéb szolgáltatások árának visszatérítésének jogosságát aszerint kell megítélni, hogy az egyes szolgáltatások a szolgáltatás nyújtója által teljesítésbe mentek-e. Így nem kerül visszatérítésre különösen:
    1. a jegyárban feltüntetett rendszerhasználati díj
    2. a tranzakciós díj a sikeres tranzakciót követően
    3. az átvételt követően a szállítási módokhoz tartozó szállítási költségek
    4. jegyirodai kezelési költség a jegy megvásárlását és átvételét követően.
  29. A Belépőjegyek visszaváltására nincs mód, eltekintve azoktól az esetektől, amikor
    1. A Rendezvény elmarad illetve lemondásra kerül; illetve
    2. A Rendezvény helyszínét, és/vagy meghirdetett dátumát a Rendezvény szervezője egyoldalúan, a Belépőjegy tulajdonosának előzetes írásos beleegyezése nélkül jelentősen módosítja; illetve
    3. Amennyiben a meghirdetett műsorban, fellépő személyben olyan mértékű változáslép életbe, amely már széles körben megkérdőjelezheti a jegyvásárlók azon szándékát, hogy a Belépőjegyet az új feltételekkel is nagy többségük megvásárolta volna;
    4. a 32. pontban írt esetet
  30. A 29. pont a. és c. pontjaiban leírt esetekben a Belépőjegy visszaváltása kötelező, a b. és d. pontban a Birtokos kérésére választható, az eredeti belépőjegy és a vásárlást igazoló bizonylat felmutatása mellett. A Belépőjegy visszaváltásának elsődleges kötelezettje a Rendezvényszervező.
  31. A Rendezvényszervező a Rendezvény területére történő belépést jognyilatkozatként, a Rendezvény látogatására vonatkozó szabályok elismeréseként tekinti.

XIII. VIS MAIOR

Amennyiben háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, behozatali vagy kiviteli embargo, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos energiaellátási zavar vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely a Vásárló, illetőleg a Kereskedő hatókörén kívül esik, valamelyikük nem képes valamilyen szerződéses kötelezettségének eleget tenni, úgy ezen személy nem tartozik felelősséggel semmilyen veszteségért vagy kárért, amely ezen események következtében előállt.

XIV. VÉDJEGY ÉS SZERZŐI JOGOK

  1. A Szolgáltatás honlapján megjelenő védjegyek és logók a kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen megjelöléseket a Kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett és előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül harmadik személyek semmilyen módon nem használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
  2. A megjelölések és a honlapon elérhető információk és egyéb anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak, az ezekhez fűződő jogok a Kereskedőt, illetve a Jogtulajdonosokat illetik meg. A honlapon elérhető információkat és egyéb anyagokat a kereskedő, illetve a Jogtulajdonosok kifejezett előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül harmadik személyek a honlap céljától eltérően nem használhatják, nem másolhatják, nem terjeszthetik, és nem tehetik közzé.
  3. A Vásárló által a honlap használatával kapcsolatban közölt megjegyzéseken, észrevételeken, javaslatokon és ötleteken a kereskedő korlátlan és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A kereskedő minden ilyen, az észrevételekkel kapcsolatos jog kizárólagos tulajdonosává válik, és azok használatában semmilyen módon nem korlátozható. A Szolgáltató korlátozás nélkül jogosult a Felhasználó észrevételeinek hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására anélkül, hogy a Vásárló részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania.

XV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

  1. A kereskedő jogosult alvállalkozókat, adatfeldolgozókat igénybe venni. Az alvállalkozókért úgy felel, mintha a szolgáltatást maga nyújtotta volna.
  2. A jelen ÁSZF Magyar nyelven készült, értelmezésében a Magyar jog szabályai az irányadók.
  3. Az ÁSZF-re történő bármely utalás az ÁSZF-re és annak esetleges mellékleteire való utalást jelent, a fejezetekre és az esetleges mellékletekre való utalások az ÁSZF fejezeteit és esetleges mellékleteit jelentik.
  4. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadóak.
  5. A jelen ÁSZF-ben foglalt Szolgáltatással kapcsolatos bármely jogvitára a Kereskedő és a Vásárló értékhatártól függően kikötik a Székesfehérvári Járásbíróság, illetve a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.

XVI. PANASZKEZELÉS

  1. Kereskedő a fogyasztói panaszok kezelésére az alábbi elérhetőségeket tartja fenn, hétköznapokra eső munkanapokon 10-16 óráig:
    Telefonon: 06 (70) 77 66 076
    Emailen: jegy@gyorilovasszinhaz.hu
    Levélben: 9019 Győr,Gerle utca 01669/20 hrsz Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését követően harminc napon belül írásban érdemben megválaszolja, és a Vásárlónak megküldi, elsősorban a Vásárló által megadott e-mail címre. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Vásárlót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.
  2. Kereskedő jogvita esetén békéltető testületi eljárásban részt vesz.
    A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése. E célból a békéltető testület megkísérli a felek közötti egyezség létrehozását, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület neve: Budapesti Békéltető Testület, székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
  3. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet értelmében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2016. december 31. napjával jogutódlással megszűnt.Az NFH általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülnek a stratégiai feladatok, például az ellenőrzések szakmai felügyelete, illetve a tárca felügyeli a két fogyasztóvédelmi laboratóriumot, továbbá a magyarországi Európai Fogyasztói Központot.A fogyasztók 2017. január 1-től panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak. Elérhetőségeket itt találhatnak: http://jarasinfo.gov.hu/.A fővárosi és megyei kormányhivatalok elérhetőségei az alábbi oldalon találhatóak: http://www.kormanyhivatal.hu/hu
  4. Határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén – vagyis a fogyasztó szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van – úgy az interneten keresztül vásárolt termék, vagy szolgáltatás kapcsán igénybe vehetik az online vitarendezési platformot is. Az online vitarendezési platform elérhető az alábbi linken: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show

II. A BELÉPŐJEGYEKEN OLVASHATÓ TÁJÉKOZTATÓ

A kinyomtatott jegyen (E-TICKET) egyedi vonalkód található, amelyet a Rendezvény helyszínén elektronikusan ellenőriznek. Az ellenőrzés után a vonalkód azonnal érvényét veszti.A Rendezvényre történő belépés feltétele, hogy jelen E-TICKET a kapuknál elektronikusan leellenőrizzék és azt érvényesnek találják. Minden további próbálkozás, legyen az újranyomtatás vagy másolat eredménytelen, ezért érvénytelen lesz, tekintet nélkül arra, hogy melyik változat volt az eredeti. Minden olyan látogatótól, aki már beolvasott vonalkóddal kísérli meg a bejutást a Rendezvényre történő belépés megtagadható. Ezért arra kérjük, hogy gondosan vigyázzon a jegyére, ne engedje azt újranyomtatni vagy lefénymásolni, mert a belépés Öntől is megtagadható, amennyiben a másolat előbb érkezik meg a kapukhoz! A Rodeo Sport Egyesület jelen tájékoztatás keretében elhárít magáról minden felelősséget, ami az esetlegesen sokszorosított E-TICKET-ből adódik.
Kérjük, kinyomtatott, lekezelt belépőjegyét a rendezvény végéig őrizze meg!

A belépőjegy megvásárlásával Ön elfogadta az általános szerződési feltételeket, amelyet a www.gyorilovasszinhaz.hu/aszf oldalon tekinthet meg.

FONTOS: A SZABÁLYZAT BE NEM TARTÁSA MIATTI KIZÁRÁS UTÁN SEM A JEGYÁR, SEM A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ, SEM SEMMILYEN EGYÉB FELMERÜLT KÖLTSÉG NEM KERÜL MEGTÉRÍTÉSRE.